A kép első kötelessége, hogy ünnep legyen a szem számára (Delacroix)

 

Én vagyok a doboló fotós és a fotózó dobos, ennek ellenére jogot végeztem, ügyvédnek készültem. Később azonban ugyanakkora szenvedéllyel vetettem bele magam a fotózás világába, ahogyan annak idején magával ragadott a zene és a ritmus. Azóta, több alkalommal is kérdezték barátaim, ismerőseim ha a dobolás vagy fotózás közül kellene válasszak melyiket választanám. Mondtam, hogy ne kérjenek tőlem ilyet, hisz olyan mintha valamelyik végtagomat levágnám. Mindkettőt egyformán szeretem, egyformán én vagyok.

Így fotózok én

A hétköznapokban is csakúgy mint a fotózásokon a spontaneitás a legfontosabb számomra, ugyanis nem szeretem a kliséket. Mindig is lázadó típus voltam, zavart a képmutatás és a dolgok eleve beállítottsága.  Ezt bizonyítja a folyton gyarapodó tetoválásaim száma, megboldogult fiatalkorom hosszú hajának és fülbevalóimnak emléke.

Ugyanez a közvetlenség mutatkozik meg a munkám során is, a fotózások lazák, vidámak és kötetlenek. A párok visszajelzéseiből kiderül, hogy a közös munka során ők is jól érezték magukat, felszabadultan mozogtak, görcsök és pózok nélkül. A minél profibb együttműködések érdekében fontosnak tartom a szakmai fejlődést és igyekszem tökéletesíteni magam Ezért minden évben különböző workshop-okon és fotós szakmai rendezvényeken veszek részt.

Kis extra rólam

Ha már említettem, hogy dobolok is, íme pár név azok közül akiket szívesen hallgatok: Ismerõs Arcok, Ákos, Lord, Ossian, Pokolgép, Moby Dick, Rúzsa Magdi, Emil Rulez, Quimby, Napra,  Helloween, Tower of Power, Dave Matthews Band, Toto, Dream Theater, Rush, Red Hot Chili Peppers, Jamiroquai, Yes, Deep Purple, Uriah Heep, Janis Joplin, Shadow Gallery, Symphony X, Rhapsody, Sting, Nightwish, Edguy, Megadeth, Stratovarius, Gotthard, Metallica, Russkaja, Journey, Pink Floyd, Maroon 5, The Killers, Muse, U2, No Doubt, nemEZ, stb.

A fotózás mellet a Térerő zenekar a másik szenvedélyem. :)

https://www.facebook.com/T%C3%A9rer%C5%91-1911542732203138/

Kátai Jocó

 

}